.
Debrecenben már a 15. század második felétől több szappanosról tesznek említést. A szappanos mesterek kiváltságlevelüket 1587-ben nyerték Báthori Zsigmond erdélyi fejedelemtől. A debreceni szappanoscéh hamarosan nemcsak a helybeli szükségleteket elégíti ki jó minőségű árujával, hanem mind távolabbi piacokat hódított magának. A 17. század elejétől Erdélybe és a Felvidékre rendszeresen szállítottak, de szultáni adóként mindig több szekérrakomány pipereszappant küldtek Konstantinápolyba. Ez időben levendula-és rózsaolajjal illatosított szappant is főztek. Készítményeiket méltán vetették össze az akkor világhírű párizsi és velencei szappanokkal. A tekintélyes létszámú debreceni szappanoscéh évszázadokon át féltve őrizte portékája hírnevét. Az 1676-ban megújított céhlevél a mesterség kitanulásától az áru értékesítéséig szigorú előrásokat tartalmazott. Szabályozták a nyersanyag beszerzését: a faggyún osztozkodni kellett a mestereknek, nem vásárolhatták fel egymás elöl, a főzéshez szükséges sziksót pedig a a céhmesterek osztották szét.
A szappanosoknak szigorúan megtiltották a nyersanyaggal való kereskedést. A szappan minőségét és mennyiségét a céhmesterek rendszeresen ellenőrizték. Aki netán "hitvány szappant" készített, a pénzbüntetésen túl kötelezték annak újrafőzésére. Debrecenben tanulták a mesterséget a kecskeméti, nagykállói szappanosok is. A szappanosok maguk árulták portékájukat a vásárokban a szappanos szekér mellett egy széken, amint a debreceni céhszabélyzat előírta.
Forrás:
http://onellatas.info/onellatas/a-szappanfozes-tortenelme
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
http://arokszallasiedit.hu/